Rendszerüzenet

Farkasréti Mária énekművész kápráztat el bennünket Wagner képek című koncertünkön

Farkasréti Mária énekművész kápráztat el bennünket Wagner képek című koncertünkön

Október 31-én mutatjuk be Wagner képek nagyzenekari koncertünket a Kölcsey Központban. Napló bérletünk koncertsorozatát a zseniális német újító zeneszerző, karmester és esztéta, Richard Wagner operáinak és zenedrámáinak részleteivel nyitjuk meg a Kodály Filharmonikusok előadásában, a zenekar vendégszólistájaként Farkasréti Mária szoprán énekművészt hallhatja a nagyérdemű.

Kodály Filharmonikusok

Farkasréti Mária a szegedi operatársulat egykoron ünnepelt dívája 1992-ben Tosca címszerepében debütált a debreceni Csokonai Nemzeti Színház ösztöndíjas énekművészeként. Ezt követően Pál Tamásnak, a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatójának felkérésére a teátrum operatársulatának szólista énekesnőjeként hallhatta a közönség. A Magyar Állami Operaház Richard Wagner negyedik operáját, A Bolygó Hollandit 1999-ben vitte színpadra, ahol az elátkozott holland hajóskapitánynak örök hűséget fogadó Senta szerepében hallhattuk.

Nemzetközi szinten is elismerték kiválóságát: vendégszerepeket vállalt Hollandiában, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Németországban és Ausztriában. A gégéjét érintő komoly betegség félbeszakította karrierjét, melyből sikerrel felgyógyult. "Amikor kiderült, hogy egészséges a hangszalagom, lépésről lépésre, ahogy egy baleset után újra járni tanul az ember, elkezdtem új technikával énekelni.” -meséli az énekesnő a Delmagyar.hu-nak adott interjúja során.

Felépülését követően nem tért le a pályáról, hanem ismét felkéréseket kapott. Azóta szabadúszóként tevékenykedik. Kodály Háry János című daljátékában a Császárné szerepében halhattuk. Vajda János Mario és a varázsló című operájában Angiolieri asszonyát alakította. Repertoárjában Mozart, Verdi és Dvořák Requiemjének szoprán szólói, illetve Bach János passiójának és Händel Messiás című oratóriumának szoprán szólói is szerepeltek. Szintúgy otthonosan alakítja a drámai hősnőket és a vígoperai alakokat. Széles körű repertoárja a barokk oratóriumoktól az operairodalom legnépszerűbb darabjain át egészen a kortárs művekig terjed.

Ezúttal lehetőségünk nyílik arra, hogy élőben is hallhassuk a kivételes tehetségű énekesnőt október 31-én kedden, 19 órakor a Kölcsey Központban a Wagner képek című előadásunk során. Jöjjön el és legyen részese Ön is ennek az egyedülálló zenei élménynek!

Farkasréti Mária, szoprán énekművész

Műsoron: Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Nyitány / Tannhäuser – Nyitány / Parsifal – Nagypénteki varázs / Trisztán és Izolda – Előjáték és Izolda szerelmi halála / Istenek alkonya (részletek)

Közreműködik: Farkasréti Mária – ének / Kodály Filharmonikusok

Vezényel: Kollár Imre

Bővebb infórmációk a koncertrőlhttps://kodalyfilharmonia.hu/hangversenynaptar/esemeny/405/wagner-kepek 

Jegyvásárlás: https://kodalyfilharmonia.jegy.hu/

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe Kollár Imrével, a Kodály Filharmonikusok vezető karmesterével készült interjúnkat, melyben 2023/2024-es évadunkban dirigált koncertjeit mutatja be. Mindenképpen érdemes meghallgatni!

Interjú Kollár Imrével: https://www.facebook.com/kodalyfilharmonia/videos/196036653441249

Kollár Imre, a Kodály Filharmonikusok vezető karmestere

További híreink

A következő hetekben gazdag koncertkínálattal, igazi programkavalkáddal várjuk kedves közönségünket! 

 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Hajdú-Bihar vármegyei szervezete (VOSZ) 2007 óta immáron tizenhatodik alkalommal rendezte meg a vállalkozói szféra kiemelkedő társadalmi eseményét, a Hajdú-Bihar Vármegyei Prima Gálát.

 

AJÁNDÉKOZZON ÉLMÉNYT KARÁCSONYRA!

Minden évadban összeállítjuk Karácsonyi bérletünket, mely tulajdonosai valódi ízelítőt kapnak klasszikus zenéből. Idén is izgalmas hangversenyeket válogattuk be az ajándékként is kiváló bérletünkbe!

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.