Rendszerüzenet

Megtelt a Kossuth tér - Klasszikusok Éjszakája 2023

Megtelt a Kossuth tér - Klasszikusok Éjszakája 2023

Megtelt a Kossuth tér a Klasszikusok Éjszakája rendezvényünkön 2️023-ban is:

A főtéri nagyzenekari koncert vendégeként GIOVANNI BERTOLAZZI olasz zongoraművészt köszönthettük, ő és a 1️00 éves Kodály Filharmonikusok Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatójának dirigálásával mutatták be az est fő attrakcióját. Händel Tüzijáték szvitje és Csajkovszkij: I. (b-moll) zongoraversenye mellett nem véletlenül kapott helyet Mendelssohn Athalia – Nyitánya sem, ezt a művet játszotta ugyanis a zenekar 1923-ban az első koncertjén.

A debrecenieket és a városunkba a virágkarneváli hétre érkező turistákat nemcsak ezzel, hanem egész estés programsorozattal vártuk: az Aranybika szálloda előtt 19 és 22 órától a Nagyváradi Állami Filharmónia művészei gondoskodtak a séta, városnézés alatti hangulatzenei aláfestésről, fél 11-től pedig a Kodály Filharmonikusok fúvós kvintettje mutatott be ízelítőt repertoárjából. Este 10 órától a Nagytemplom mögötti Emlékkertbe kellett csak átsétálnia a nagykoncert közönségének, hogy a Szent Efrém Férfikar különleges Esti muzsikáját, majd a Kodály Filharmonikusok kamarazenekari koncertjét, "Egy kis éji zenét" hallhassanak búcsózóul. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További híreink

Megjelent a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus 2024/2025-ös évadának részletes műsora!

 

Lapozgassák online, IDE KATTINTVA, vagy szerezzék be a a Klassz Pont jegyirodában, a Kölcsey Központban és a Tourinform Irodában.

 

Bérletvásárlás július 1-től!

Szeretettel várjuk Önöket április 19-én, 19:00 órától a Kölcsey Központba, az Együtt Ádin Kezét Fogva Alapítvány felhívásaként szervezett jótékonysági koncertre.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.