Rendszerüzenet

Hungarikum Gálakoncert közreműködői voltak a Kodály Filharmonikusok

Hungarikum Gálakoncert közreműködői voltak a Kodály Filharmonikusok

Augusztus 15-én 20:30 órakor nagyszabású Hungarikum Gálakoncert közreműködői voltak a Kodály Filharmonikusok a Református Nagytemplom előtti Kossuth téren. A gálán egyben televíziós felvétel is készült, amelyet a Duna TV augusztus 20-án tűzött műsorra nemzeti ünnepünk alkalmából.
 
A koncert az előadóművészet műfajainak szemüvegén keresztül, annak lehetőségei, különlegességei és sajátosságai segítségével mutatta be nemzeti értékeinket, tradícióinkat, büszkeségeinket: hungarikumainkat. A népzene, az operett, az opera és a magyar nóta vezetett végig minket több mint ezeréves kultúránk történelmén, olyan neves művészek közreműködésével mint Budai Beatrix, Miklósa Erika, Szántó Andrea, Boncsér Gergely, Molnár Levente, a Kodály Filharmonikusok Kesselyák Gergely vezényletével, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, valamint Danyi Lőrinc és Cigányzenekara.
A fellépők Beethoven, Erkel, Kodály, Bartók, Kálmán Imre, Lehár Ferenc világhírű dallamai segítségével igazi ünnepi estét biztosítanak.
A gála rendezője Zakariás Zalán, műsorvezetője Gaál Zoltán.
 
 
 
 
 
 
 
 
Fotók: Trilite Studio
Szervező: Coopera
 
 
További híreink

Megjelent a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus 2024/2025-ös évadának részletes műsora!

 

Lapozgassák online, IDE KATTINTVA, vagy szerezzék be a a Klassz Pont jegyirodában, a Kölcsey Központban és a Tourinform Irodában.

 

Bérletvásárlás július 1-től!

Szeretettel várjuk Önöket április 19-én, 19:00 órától a Kölcsey Központba, az Együtt Ádin Kezét Fogva Alapítvány felhívásaként szervezett jótékonysági koncertre.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.