Rendszerüzenet

Igényünk van a klasszikusokra

Igényünk van a klasszikusokra

Kórus bemutatkozás
Fotó: Matey István
 
Debrecen – Az idei bérletek nagy része már zenekedvelő tulajdonosára talált.
 
A zenei vezetés mellett a menedzselésben is jól helytállt Somogyi-Tóth Dániel, aki 2011 óta igazgatja a Kodály Filharmónia Debrecent.
 
A városvezetés öt évvel ezelőtti elvárásait Komolay Szabolcs alpolgármester idézte fel a zenekar és a kórus évadát előrevetítő tájékoztatón. Megtudtuk, azóta éves szinten az eladott bérletek száma nyolcszorosára, az abból származó bevétel tízszeresére nőtt.
 
Fotó: Matey István

A Kodály Filharmónia Debrecen vezetői pozícióját újra megcélzó Somogyi-Tóth Dániel pályázata egyöntetű támogatást élvezett a zenészek és a fenntartó önkormányzat részéről; ő vezeti az Európa Kulturális Fővárosa projektet lebonyolító kft-t is. Jó úton van a zenekar és a kórus – fogalmazott az alpolgármester. Elhangzott, az elkövetkező időszakban az együttesekkel együtt lép közönség elé többek között a brit King’s Singers énekegyüttes, Miklósa Erika, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Kamarazenei sorozatukban pedig két új helyszínt töltenek meg a szívükből fakadó hangokkal: a Szent Anna Székesegyházat és a Pásti utcai zsinagógát.
 

Fotó: Matey István

Somogyi-Tóth Dániel, azon túl, hogy örömét fejezte ki az eredményeik kapcsán, mint az Európa Kulturális Fővárosa projekt vezetője, reményének adott hangot, hogy Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, a város szülötte ebben a munkában is segít majd. A Nemzet Művésze hangsúlyozta, hogy számára szülővárosa, Debrecen a világ közepe és külföldről, valamint a fővárosból is mindig ide vágyakozik. Minőségét tekintve az ország legjobbjainak nevezte a helyi művészeket, ám úgy véli kétszer ennyien is lehetnének.

A Kodály Kórus programjáról Szabó Sipos Máté vezető karnagy szólt, míg a Kodály Filharmonikusok zene világnapi koncertjéről Kovács László, vezető karmester. A városvezetés ajándékaként, október 1-jén a Kölcsey Központban tartandó Kávéházi kalandok című műsorra száz forintért válthatnak jegyet.

HBN–HABE
További híreink

Szeptember 30-án sajtótájékoztató keretében mutatták be a Kodály Filharmónia Debrecen 2024/2025-ös új évadát, közelgő koncertjeit.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk Kodály Ősz 2024 címmel!

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.