Rendszerüzenet

A nagyváradi várban lépett fel a Kodály Filharmonikusok

A nagyváradi várban lépett fel a Kodály Filharmonikusok

Várad összeköt – ezzel a mottóval zajlott 2019. június 24. és 30. között a Szent László Napok Nagyváradon, mely a térség magyarságának egyik legnagyobb nyári kulturális programsorozatává nőtte ki magát. A Kodály Filharmonikusok június 26-án este adtak koncertet a fesztiválon.

A hangverseny előtt a – hőség ellenére – szép számban megjelent közönséget és Debrecen szimfonikus zenekarát Zatykó Gyula főszervező üdvözölte a Szent László Egyesület nevében. Megköszönte, hogy a Kodály Filharmónia és Debrecen város e koncerttel is hozzájárul a kulturális kapcsolatok ápolásához, a cívisváros idén ugyanis kiemelt partnere a fesztiválnak, s több programot is jegyez a Szent László Napokon.

A Kodály Filharmonikusok a köszöntőt követően egy igazi nyáresti válogatást mutatott be az elmúlt évad repertoárjából. W. A. Mozart Figaro házassága vígoperájának népszerű áriáit Rendes Ágnes és Donkó Imre operaénekesek közreműködésével játszották el.

Ezt követte Mendelssohn III. („Skót”) Szimfóniája, mely a debreceni zenekar idei olaszországi turnéján több alkalommal is elhangzott. A koncertet a Liszt-díjas és Kiváló Művész valamint A Magyar Érdemrend tisztikeresztje címekkel kitüntetett Kovács László, a Kodály Filharmonikusok vezető karmestere dirigálta.

Fotók: Kodály Filharmónia Debrecen

További híreink

Várad összeköt – ezzel a mottóval zajlott 2019. június 24. és 30. között a Szent László Napok Nagyváradon, mely a térség magyarságának egyik legnagyobb nyári kulturális programsorozatává nőtte ki magát. A Kodály Filharmonikusok június 26-án este adtak koncertet a fesztiválon.

 

A Klasszikusok éjszakája elnevezésű program első alkalommal kerül megrendezésre, a Debreceni Virágkarnevál eseményeihez kapcsolódva.

Interjú Somogyi-Tóth Dániellel, a Kodály Filharmónia igazgató, művészeti vezetőjével a következő hangversenyszezon programjairól.

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.