Átadtuk a 2018/2019-es évad díjait
Átadtuk a 2018/2019-es évad díjait
2019. június 6-án – hagyományosan a Hal közben – tartottuk évadzáró ünnepségünket, amely alkalomból köszönthettük jubiláló munkatársainkat, valamint elismerésünket fejezhettük ki az évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeink felé. A díjakat Komolay Szabolcs, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója, művészeti vezetője adták át.
A 2018/2019-es évad díjazottjai:
Rubányi Vilmos-díj: Pusker János csellóművész
Gulyás György-díj: Boda Istvánné énekművész
A zenekar Nívódíja: Márku Anikó, a Kodály Filharmonikusok Debrecen ütőszekciójának szólamvezetője
Az énekkar Nívódíja: Korponai-Kiss Noémi énekművész
Az évad ifjú zenekari művésze: Laskai László klarinétművész
Az évad ifjú énekkari művésze: Náray Máté énekművész
Komlóssy-díj: Tóth József fagottművész,
a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola igazgatója
Az év zenekari művészének Kállai Tibor kürtművészt,
Az év énekkari művészének Újvárosi Ildikót választották meg. Az ő díjaik átadására 2019. október 1-jén, a zene világnapján kerül sor.
Jubiláló kollégáink:
25 éves:
Szűcs Ferenc Sándor, énekkari művész
Lakatos Tibor, énekkari művész
30 éves:
Deményfalvi Ágnes, énekkari művész
Kurgyis Tamás, énekkari művész
Susán Mónika Ágnes, énekkari művész
Kiss Csaba, énekkari művész
Kiss Hajnalka, oboaművész
40 éves:
Bíró Ferenc, zenekari művész
Várady Szabó László, zenekari művész
Csősz János, trombitaművész