„Nem elég magyarnak lenni, tehetségesnek is kell lenned”
„Nem elég magyarnak lenni, tehetségesnek is kell lenned”
„Nem elég magyarnak lenni, tehetségesnek is kell lenned.” Megoszlanak a vélemények, hogy ki mondta/mondhatta a hollywoodi magyar filmesek közül. Mert voltak ott néhányan bő évszázada, a kezdet kezdetén. Az 1910-es években az „alapító atyák”: Adolph Zukor és Fried (Fox) Vilmos. Aztán jöttek a rendezők: Kertész (Curtiz) Mihály, George Cukor.
Jack Warner, Audrey Hepburn, Rex Harrison és George Cukor az Oscar-díj gáláján (Fotó: thegreatkh.blogspot.co)
Bekukkantottak a Korda fivérek. A huszadik század közepének egyik legkeresettebb és legsikeresebb filmzene komponistája Rózsa Miklós volt. Na és Benedek László, George Pal? És hogy állunk az operatőrökkel? Ernest Laszlo, Kovács László, Zsigmond Vilmos. Vagy itt van Trauner Sándor, aki öt tucat film díszlettervezője volt. És mi a helyzet a színészekkel? Köteteket lehetne írni róluk. Írtak is. Ráadásul a képet tovább bonyolítja, hogy ki, mikor, melyik bevándorlási hullámmal érkezett Amerikába. És akkor még nem is szóltunk arról, hogyan követték egymást a generációk. A bevándorlók, a már ott születettek, és azok, akik kötődtek/kötődnek magyar gyökereikhez. Nem is próbálom kurtán-furcsán összefoglalni. Néha édes, olykor keserű történetük kedves nekünk, és még a keblünket is dagasztja: magyarok nélkül nem lett volna Hollywood.
Samuel Bronston, Robert Lawrence és Rózsa Miklós (Fotó: filmmusiccentral.com)
De hát ez csupán emlékezés. És jóval ritkábban beszélünk arról, hogy mit adnak ma a magyarok Hollywoodnak, a világ mozgókép kultúrájának. (Már a magyar operatőrök – Ragályi Elemér, Koltai Lajos, Dávid Zoltán, Erdély Mátyás, Pados Gyula, Rév Marcell és mások – is megérnének egy külön fejezetet.) Idén januárban temették Andy Vajnát, a producert, akinek a négy évtizedes munkásságához több mint negyven film kötődik. És temérdek olyan produkció, amelyet nem ő jegyzett, mégis komoly szerepe volt abban, hogy Magyarországra jöttek forgatni. És nem csupán az általa is alapított Korda Filmstúdióba, Etyekwoodba. Nem is olyan régen erre – kicsit lekezelően – azt mondtuk, „bérmunka”. Ez már csak így van. A néző, de még a kritikus is főként a sztárokra, a sztorira figyel, és csak az elszántabbak várják ki a film végén a stáblistát. De ha valaki kivárja, azt látja, hogy a nagy nemzetközi mozgóképes – filmes és televíziós – produkciókban sok-sok magyar szakember dolgozott. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezek a produkciók csupán a különleges helyszínek kedvéért jönnek Magyarországra. De szögezzük le, egyetlen producer sem kockáztatna dollármilliókat, ha nem tudná, hogy bízhat a magyar filmcsinálók felkészültségében. És ezekben a filmekben ott vannak a magyar színészek, honi szakemberek adják hozzá a trükköket, maszkokat, díszletépítészetet, a néző számára láthatatlan háttérmunkát, amely nélkül ezek a filmek nem születhetnének meg.
A Saul fia forgatásán (Fotó: avorospostakocsi.hu)
A magyar és magyar származású hollywoodi filmesek leghíresebb műveit idézi fel a Kodály Filharmónia Debrecen 2018/2019-es bérletsorozatának záró eseménye. Egy évszázad filmtörténete szólal meg a némafilmek kísérőzenéjétől a Ben Huron át a Die Hardig. Kivételes alkalom ez, hiszen a moziban ülve gyakran fel sem figyelünk a filmzenére. Elválaszthatatlan része az élménynek. Most azonban a filmzene a főszereplő, és megérthetjük, milyen fontos alkotóeleme a film stílusának, a történetmesélésnek, hogyan pendít meg bennünk érzelmeket, hangulatokat. Péter Bence zongoraművész, zeneszerző különleges feldolgozásai ráadásul azt is megmutatják, mennyire élő és inspiráló ez a zenei világ. És nem is kell Hollywoodba mennünk érte. Ez alkalommal a Kodály Filharmónia Debrecen produkciójában Hollywood jön el hozzánk.
Réz András