System message

Respighi-minikoncerttel indult ifjúsági sorozatunk

Respighi-minikoncerttel indult ifjúsági sorozatunk

2017/18-as évadunk ifjúsági koncertsorozatának első alkalmán – 2017. november 28-án délelőtt a Kölcsey Központban – Ottorino Respighi-minikoncertet adtak a Kodály Filharmonikusok. A programban a világhírű, 1879-1936 között élt olasz posztimpresszionista zeneszerző Madarak c. szvitje, illetve Római ünnepek c. darabjának első és utolsó tétele hangzott el, a fiatal, de értő és lelkes közönség előtt. Hiszen a nézőteret zsúfolásig megtöltötték a gyerekek, akik nem egyszerűen élvezték a hangversenyt, de aktívan közre is működtek a Somogyi-Tóth Dániel vezénylésével, Gróf Miklós műsorvezetésével zajló hangulatos eseményen. Zenekarunk látszólag nagy kockázatot vállalt, hiszen a Római ünnepek zenei bonyolultsága a felnőtt hallgatóságnak is olykor feladja a leckét. Mégis a Madarak rávezető bevezetője után: közösen megfejtve, hogy épp milyen madárról lehet szó; a remek zenekari hangzás, a pazar karmesteri kisugárzás és a kifejezetten interaktív, a korszak láttató zeneszerzésére irányuló kérdéseket feltevő műsorvezetés hatására a bonyolultabb részletek is hatalmas sikert arattak. Az alig egyórás „szimfonikus zenei posztimpresszionista énekóra” után sugárzó arccal távozott a fiatal közönség, a felnőtt közreműködők pedig valamennyien úgy érezhették: Respighi zenei gondolatai ezúttal termékeny talajra hullottak.

Ifjúsági sorozatunk december 12-én a Jégvirágok ifjúsági koncerttel folytatódik:

Műsor: Mahler: IV. (G-dúr) szimfónia

Közreműködik: Imai Ayane / Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Ligeti András

Felső tagozatosok és gimnazisták számára ajánljuk.

Ifjúsági koncertjeink zártkörűek, csak csoportos, előzetes jelentkezés alapján lehet részt venni rajtuk. Érdeklődni a sinka.judit@kodalyfilharmonia.hu e-mail címen vagy a 30/3380873 telefonszámon lehet.

További híreink

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

KLASSZ TAVASZ bérlet 2024

Frissüljön fel komolyzenével!

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.