Kodály-misszió Rómában
Kodály-misszió Rómában
November 11-én, szombaton 20 órától Kodály három szakrális műve csendült fel Somogyi-Tóth Dániel karmester vezényletével a Néri Szent Fülöp ereklyéit őrző, 1599-ben konszakrált Santa Maria in Vallicella templomban. A Kodály Filharmónia Debrecen, Magyarország Vatikáni Nagykövetsége, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma közös szervezésében létrejött koncert a Kodály-emlékév olaszországi rendezvénysorozatának kiemelkedő fontosságú eseménye volt.
Peter Paul Rubens oltárfestménye előtt, egy fantasztikus akusztikai adottságú templom monumentális falai között, elmondhatatlan élmény játszani Kodály műveit. Ajándék volt nekünk, Debrecen komolyzenei együttesei számára ez az utazás: felfedezni az örök várost, melyben évezredek művészeti alkotásai élnek szimbiózisban, ahol a történelem mindössze egy rövid kalanddá tömörülve tárul elénk. Felemelő érzés, hogy ott, hol a Krisztus előtti évszázadoktól kezdve minden történelmi és művészettörténeti korszak emlékét őrzi valami, felléphetünk, és mintegy művészeti alkotásként kicsit mi is részesei lehetünk a történelemnek és ennek az összművészeti atmoszférának. A mi ajándékunk Rómának piciny, de annál ékesebb volt, hiszen a Bartók és Liszt zenéjét jól ismerő olasz közönség most – ott a főként zenepedagógiai munkájáról ismert – Kodály Zoltán zeneszerzői munkásságával is találkozhatott. Olaszországban ezek a művek meglehetősen ritkán szerepelnek a hangverseny-repertoárban.
A fotón balról haladva: Brassói-Jőrös Andrea, Somogyi-Tóth Dániel, Bódi Marianna, Tony Bardon, Wagner Lajos
A Psalmus Hungaricus illetve a Budavári Te Deum Brassói-Jőrös Andrea, Bódi Marianna, Tony Bardon, és Wagner Lajos szólóival a Kodály Kórus és a Kodály Filharmonikusok közreműködésével, a Jézus és a kufárok című acapella mű pedig a kórus önálló előadásában csendült fel.
A Kodály Kórus Debrecen, Somogyi-Tóth Dániel vezényletével
Az eseményen részt vett Fekete Károly református püspök is, aki előadást tartott Rómában a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Véleménye szerin ma már nem a felekezeti megosztottság, hanem az ökumenikus együttélés határozza meg kapcsolatainkat, és ebben a kultúra és a zene is fontos közvetítő szerepet játszik.
Fotónkon Érszegi Márk – első beosztott dipolmata és Feket Károly, református püspök
A zenészekkel-énekesekkel utazott Porkoláb Gyöngyi, az EKF programiroda operatív igazgatója is. Elmondta, hogy 2019-ben egy olasz város, Matera lesz Európa Kulturális Fővárosa. A mostani látogatás így egy tavasszal megkezdett tárgyalássorozat következő állomása a debreceni pályázattal kapcsolatban: Olaszországban és Rómában is látnak olyan urbanisztikai és közösségteremtő projekteket, amelyek segítségre lehetnek abban, hogy a jelenleg íródó pályázatban mérlegeljenek bizonyos kérdéseket.
Az utazásról és hangversenyről készült összefoglaló a Dehír oldalán ITT megtekinthető.
További fotók a Kodály Filharmónia Debrecen Facebook-oldalán:
https://www.facebook.com/kodalyfilharmonia/posts/1549915301742087
A képeket Reszegi László készítette, az EKF Programiroda képviseletében.