Rendszerüzenet

Már kaphatók az új évadra szóló bérletek

Már kaphatók az új évadra szóló bérletek

Habár művészeink és munkatársaink közül sokan megérdemelt szabadságukat töltik, az élet nem állt meg a Kodály Filharmónia Debrecen falai között. Hosszú előkészületi munka után 2017. július 3-tól kaphatók a 2017/2018-as évadra szóló bérletek. A régi bérletek megújítására 2017. augusztus 19-ig lesz lehetőség.

Napló és Korzó bérletesek egyaránt 11 hangversenyt élvezhetnek majd, melyből 10-10 meghatározott koncert a Kölcsey Központban kerül megrendezésre, a 11. koncertet pedig saját maguk választhatják ki a Kodály Kórus Debrecen 5 különböző helyszínen megrendezett kamarakoncertjei közül. A kevesebb idővel rendelkező zenekedvelőknek Gulyás vagy Rubányi bérletet ajánljuk, amelyek megváltásával 4-4 kiváló koncertnek lehetnek hallgatói, szintén a Kölcsey Központban.

Ebben az évadban is olyan fantasztikus tehetségű magyar és külföldi szólisták előadását élvezhetik majd, mint Bogányi Gergely, Szabadi Vilmos, Balog József, Oláh Vilmos, Nicolas Alstaedt, Káip Róbert vagy Roman Zaslavsky és sokan mások, olyan kiváló vendég együttesek játékát csodálhatják meg, mint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Pannon Filharmonikusok, a Savaria Barokk Zenekar, az Óbudai Danubia Zenekar és az Artisjus-díjas Talamba Ütőegyüttes. Műsoron lesz többek között Stravinsky Petruskája, Csajkovszkij és Vivaldi hegedűversenyei, Beethoven és Mahler szimfóniái, Schubert Esz-dúr miséje és Respighi Római ünnepei is

Miért éri meg bérletet vásárolni?
A 2017/2018-as évad koncertjei az elmúlt évadhoz hasonlóan 3500 Ft/2500 Ft és 2500 Ft/1800 Ft valamint 1500 Ft-os jegyárakon kerülnek értékesítésre. Azok, akik a 11 koncertre szóló bérletsorozatok egyikéből választanak mindössze 1625 Ft vagy 1355 Ft-os átlag jegyárral látogathatja a hangversenyeket. Aki Gulyás bérletet vásárol, 10.000 Ft illetve 7.200 Ft helyett 6.800 Ft-ért vagy 4.800 Ft-ért hallgathatja a sorozatban található 4 hangversenyt, aki a Rubányi bérlet mellett dönt, 11.000 Ft illetve 7.900 Ft helyett mindössze 7.400 vagy 5.200 Ft-ot fizet. Emellett nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy nem kap jegyet a várt hangversenyre, hiszen a nagy érdeklődésének köszönhetően a Kodály Filharmónia Debrecen rendszeresen teltházas produkciókat tudhat maga mögött és bízunk benne, hogy ebben az évben is ilyen nagy számban látogatják majd hangversenyeinket.

Tartsanak velünk a következő évadban is, hiszen klasszikusokkal színesebb a világ!

További híreink

Szeptember 30-án sajtótájékoztató keretében mutatták be a Kodály Filharmónia Debrecen 2024/2025-ös új évadát, közelgő koncertjeit.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk Kodály Ősz 2024 címmel!

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.