Menü
A Coopera idén nyáron második alkalommal rendezi meg a Debreceni Ünnepi Játékok programsorozatot, amelynek középpontjában a zene, a színház és az opera áll. A kiváló produkciók mindegyike a műfajok élvonalbeli képviselőit hozza el a debreceni és a városba látogató közönségnek. A fesztivál rezidens zenekara a Kodály Filharmonikusok.
Június 26-án Gálakoncerten adták át a díjakat.
2022. június 15-én tartottuk meg térzenével egybekötött évadzárásunkat. A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus műsora mellett a 2021/2022-es évad díjait is átadta Puskás István alpolgármester és Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója!
2019. után első alkalommal nyílik lehetőségünk arra, hogy hagyományaink szerint a Hal közben, nyilvános eseményként tartuk meg évadzáró ünnepségünket.
Április 23-án két előadással folytatódik a Kodály Filharmónia Debrecen gyerekkoncert-sorozata
Klasszikus hangszerelésű zenével várjuk a legkisebbeket a Sziget-kék Tematikus Játszóparkban rendezvénytermében
Visszatérnek a komolyzenei hangversenyek a Kölcsey Központba
Tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy a bérletes nagykoncertjeink áprilistól ismét a Kölcsey Központ Nagytermében kerülnek megrendezésre.