TE DEUM

Max Bruchnak, a 19. század kiváló német komponistájának ma már csak kevés művét játsszák, noha operákkal és oratóriumokkal is gazdagította a zeneirodalmat. I. g-moll hegedűversenye azonban kivételt jelent, mert a romantikus korszak hegedűirodalmának egyik legnépszerűbb és legtöbbet játszott darabja. A versenymű 1867-ben Joachim József szólójával bemutatott végleges formája három, egymáshoz közvetlenül kapcsolódó részből áll. Nyitótétele a Vorspiel (előjáték) címet viseli. Már ennek során megfigyelhető, hogy Bruch a szokásosnál fontosabb szerepet szán a szimfonikus szövésű zenekari szólamoknak. A középső, lassú tétel különös szépségű dallamával ragad meg, majd a finálé szilaj, karakteres zenei anyaga remek lehetőséget ad a szólista számára, temperamentumának és virtuozitásának bemutatására.

Ottorino Respighi római triptichonjának második darabja, a Róma fenyői című szimfonikus költemény nem egyszerűen egy város zenei portréja. A mű Róma különböző helyszíneit és történelmi korszakait kapcsolja össze egyetlen képzeletbeli utazásban. Az 1924-ben komponált darab a város fenyőfáival a középpontban idézi meg az ókori múltat, a gyermekkor játékos világát, a római katakombák titokzatosságát és a modern város pezsgő életét. A mű négy tétele négy különböző hangulatú jelenetet rajzol elénk. A Villa Borghese kertjében játszó gyermekek élénk, játékos zenéjét a katakombák mélyéről feltörő komor, archaikus dallamok követik. A Gianicolo dombján éjszaka megszólaló fülemüle hangja különleges, álomszerű pillanatot teremt, majd a zárótételben az Via Appia fölött felkelő nap látványa monumentális finálévá szélesedik. Respighi rendkívül változatos hangszerelése a zenekart szinte festőpalettává alakítja: ragyogó színek, távoli harangok, madárhangok és hatalmas zenei tömbök elevenítik meg az Örök várost. A Róma fenyői így lesz egyszerre tájleírás, történelmi látomás és lenyűgöző zenekari freskó.

Kodály Zoltán Te Deuma 1936-ban, Budavár törököktől való visszafoglalásának 250. évfordulójára készült, A mű a latin Te Deum dícséret szövegére épül, amely évszázadok óta az öröm, a hálaadás és a keresztény közösségi hit egyik legfontosabb himnusza. Kodály kompozíciójában a hagyomány és a korszerűség különleges egységet alkot. A gregorián gyökerek,  Palestrina szelleme, a magyar népzene dallamvilága és a 20. századi hangzáskép egyaránt jelen van a partitúrában. A kórus és a szólisták váltakozó, majd egyre inkább összefonódó megszólalása az egyéni és a közösségi hang egymásra találását is kifejezi.A Budavári Te Deum egyszerre monumentális és személyes hangvételű mű. A fenséges kórus- és zenekari szakaszok mellett bensőséges imádságos pillanatok kapnak helyet, míg a kompozíció végén a zene ünnepélyes, felemelő erővel csendesedik el.

– baljos –