Briliáns elmék

J.S. Bach billentyűs szóló versenyműveiből hetet tartunk számon, ezek közül néhánynak az eredetisége nem egyértelmű. D-dúr hangnemű billentyűs versenyművét lipcsei időszaka alatt komponálta – valószínűleg 1738 körül –, amikor a Collegium Musicum koncertjeit irányította a Zimmermann kávéházban. A concerto az E-dúr hegedűverseny (BWV 1042) átdolgozása, amelyet a szerző még 1730 előtt, kötheni működése idején komponált. Az új billentyűs változat szólóját maga Bach, vagy valamelyik fia játszhatta. Első tétele hármas (A-B-A) tagolású, amely szinte szonátaformájúvá alakul. A lassú tételben a szólóhangszer nemesen elegáns dallama a vonósok chaconne-szerű basszusa fölött bontakozik ki. A finálé során a ⅜ metrumú, pergő rondótéma kontrasztos epizódokkal váltakozik, megelőlegezve a következő korszakok versenyműveinek hangulatát.

A népszerű d-moll concertóról is elterjedt az a vélekedés, hogy egy elveszett, hegedűre írt versenymű átirata. A legfrissebb kutatások viszont arra a következtetésre jutottak, hogy a darab eredeti formája egy orgonaverseny lehetett, amelyet Bach lipcsei tartózkodásának első éveiben komponált. Ezektől a körülményektől függetlenül a versenymű tömör szerkesztésével, melodikus gazdagságával és a szólóhangszer számára kínált lehetőségeivel a barokk irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása. Szerkezete Allegro-Adagio-Allegro, a kíséretet vonószenekar és continuo látja el.

Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című darabja a 20. századi zeneirodalom egyik legmeghatározóbb műve. Ekkoriban a komponisták – talán tartva a klasszikus-romantikus asszociációktól – ciklikus művek esetén rendszerint kerülték a szimfónia megjelölést. A szerény „Zene” elnevezés ellenére Bartók 1936 őszén elkészült partitúrája egy kivételesen fajsúlyos négytételes művet foglal magába, melynek megrendelői a megalakulása tizedik évfordulóját ünneplő Bázeli Kamarazenekar és karnagya, Paul Sacher voltak. (Három évvel később a Divertimento létrejötte is nevükhöz köthető.) A Zenében egyértelműen megjelenik az évszázados zenei örökség hatása (tételrend, szerkesztés, formálás), ugyanakkor a bartóki nyelv szinte valamennyi jellegzetességét is megtaláljuk benne. Tapasztalhatjuk Bartók aranymetszésen alapuló gondolkodásmódját, a kromatika és diatónia érzékeny használatát, de akár a folklór jellegű fordulatok, vagy az éjszaka világának zenei megjelenítése sem hiányzik a palettáról. Szinte egyedülálló a mű hangszerelése is, a központi szerepet elfoglaló zongora-ütők-cseleszta szekcióját két részre osztott vonószenekar veszi körbe. Bartók kivételesen adekvát módon használja az ütőhangszereket, nem csupán színezik a hangzásképet, hanem szerves elemei a kompozíciós folyamatnak.

– baljos –