RÓMEÓK ÉS JÚLIÁK

A nagy szerelmeket megjelenítő művészeti alkotások között minden bizonnyal a két veronai fiatal, Rómeó és Júlia története a legismertebb. A téma gyökerei jóval a Shakespeare korát megelőző időkbe vezetnek, egészen az antikvitásig. Az is figyelemre méltó, hogy Dante az Isteni színjátékban már említi a Montague és Capulet családokat. Hector Berlioz Rómeó és Júlia című dramatikus szimfóniáját a Shakespeare-i tragédia ihlette, de nem egy narratív zenei mű született belőle, inkább a történet hangulatát, érzelmi töltetét és kulcsjeleneteit idézi meg zenei formában. A darab 1839-ben, mindössze hét hónap alatt született meg, ajánlása Niccolo Paganininek szólt.  Berlioz szerkezeti és zenei megoldásai a Rómeó és Júlia esetében időnként Beethovenre emlékeztetnek. Noha alkalmaz énekes szólistákat és kórust, mégsem operai feladatot ad számukra. A szerelmesek duettje sem vokálisan szólal meg, hanem hanem – szimfonikus műhöz illően – a zenekaron. A terjedelmes mű egyes zenekari számai önállóan is gyakran megszólalnak. A következő tételrendet követik az előadók: I. Bevezetés, II. Szerelmi jelenet, III. Mab királynő scherzo, IV. Rómeó egyedül és bál Capuletéknál.

Csajkovszkij nyitányfantáziája a romantikus nagyzenekar lehetőségeinek végletekig menő kihasználásával dolgozza fel a tragikus szerelem történetét. A mű első változata 1869-ben keletkezett, melyet még két átdolgozás követett. Végül az 1880-as, harmadik verziót tekintette szerzője véglegesnek. A Rómeó és Júlia zenei folyamata nem követi Shakespeare tragédiájának cselekményét, inkább az ellenséges családok közti konfliktus ábrázolására törekszik. Érzékletesen jeleníti meg a szerelmesek portréját, míg Rómeó motívuma vágyakozó és fájdalmas, addig Júlia alakja inkább magasztossá tűnik. A nyitány katartikus befejező pillanatai nem a gyászt, hanem a mindenekfelett győzedelmeskedő örök szerelem dicséretét hirdetik. A partitúra Csajkovszkij zeneszerzői zsenialitásnak valamennyi vonását tükrözi, a tévedhetetlen formaérzéket, a kifogyhatatlanul gazdag dallaminvenciót, és freskószerűen színes hangszerelés képességét.

Leonard Bernstein a 20. század sokoldalú, zseniális muzsikusa 1957-ben, a Broadwayn mutatta be West Side Story című – máig világsikerű – musicaljét. A történet a klasszikus Rómeó és Júlia cselekményre épül, ám a helyszínt és a karaktereket az 1950-es évek New York-i nyomornegyedeire, illetve a Puerto Ricó-i bevándorlók és az amerikaiak közötti feszültségekre helyezi át. A darab főszereplői Tony és Maria, akik egy-egy rivális csoport tagjaihoz tartoznak. Szenvedélyes szerelmük feszültségek és előítéletek közepette bontakozik ki, és vezet tragédiához. A darab sok ikonikus dala mellett szimfonikus táncokat is tartalmaz, amelyek különböző jelenetekben és koreográfiákban jelennek meg. Ezek közé tartozik a Prologue amely az a musical alapvető konfliktusát mutatja be a Jetek és a Sharks bandái között. A Somewhere című dal, majd az utána következő Scherzo álomszerű képei a két csoport kibéküléséről szólnak. A Mambo, a Cha-cha és a Találkozás című részek a tánciskolai jelenetet idézik, Tony és Maria első találkozását jelenítik meg. A  Cool fúgát és a Jets csapat táncát a tragikus Párbajjelenet követi, végül a szvitet a Somewhere dallamát visszaidéző Finale zárja.

– baljos –

Kollár Imre vezető karmesterrel készült rövid interjú IDE KATTINTVA látható.

 Frank Bernard Dicksee: Rómeó és Júlia (1884)