Rendszerüzenet

Február 23-án a Kodály Filharmónia Debrecen báli koncertjén hallhatjuk a Kossuth- Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas operaénekesnőt több féle műfajban is előadni.

A Kodály Filharmonikusok Debrecen próbajátékot hirdet tuba  határozott idejű állásra hosszabbítási lehetőséggel.

2019. február 23-án első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal tartjuk meg „Ma éjjel táncolnék” című báli koncertünket két együttesünk, a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus közreműködésével. Az estélyről Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezetővel beszélgettünk.

Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész Bartók Béla műveinek egyik legcsodálatosabb tolmácsolója. A Kodály Filharmonikusok magyar kultúra napján adott hangversenye alkalmából – melyen szólistaként lép fel – kérdeztük Bartókról s különleges hangszeréről, melyen előadja a zeneszerző virtuóz versenyművét.

 

Interjú Kovács Lászlóval, a Kodály Filharmonikusok vezető karmesterével.

A 2018-ban először jelentkező rendezvény programjai szeptember 29-én Debrecenben kezdődnek, majd október 2-ától Budapesten folytatódnak.

A szezon újdonságaként indítjuk el családoknak szóló, szombati napokon megvalósuló koncertjeinket

Két csodálatos nő, két elbűvölő tehetség

A Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima díjas operaénekes, Rost Andrea lányával, a szintén operaénekes Harazdy Eszterrel ad koncertet 2018. szeptember 18-án 19.30 órától a Kölcsey Központban.

VÁSÁRY 85

2018. szeptember 11., 19.30
Kölcsey Központ, Nagyterem

Műsor:
Beethoven: Coriolan-nyitány, Op. 62; Ah! Perfido – koncertária, Op. 65; IX. szimfónia, Op. 125.

Közreműködik:
Hintalan-Mondok Yvette – szoprán / Gál Erika – alt / Biri Gergely – tenor / Kovács István – basszus / Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté) / Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Vásáry Tamás

A hangversenyre pótjegyek korlátozott számban, kizárólag a Kölcsey Központ jegypénztárában, 3200 Ft/db áron kaphatók!

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.