Rendszerüzenet

Kocsis Zoltánra emlékeznek Debrecenben

Kocsis Zoltánra emlékeznek Debrecenben

November 21-23. között rendezi meg Debrecenben első alkalommal a Kocsis Zoltán Emlékfesztivált a Kocsis-Hauser Alapítvány. A programsor eseményein klasszikuszenei kiválóságok, Jean-Efflam Bavouzet – napjaink egyik legjelentősebb francia zongoraművésze –, a Keller Quartet, Hauser Adrienne zongoraművész és Giovanni Bertolazzi játékát hallhatja a közönség. A Kodály Filharmonikusok az In memoriam Kocsis Zoltán hangversennyel emlékeznek meg a fesztivál feledhetetlen névadójáról.

A Kocsis-Hauser Alapítvány a 70 éve született Kocsis Zoltán zongoraművész emléke előtt tisztelegve 2022-ben Tiszadobon majd Mátészalkán tartott hangversenyeket, november 21-23. között pedig Debrecenben lesz a fesztivál befejező programsora. A négy esemény között három hangverseny és egy mesterkurzus szerepel. Kocsis Zoltán – a Kocsis-Hauser Alapítvány pedig kifejezetten ezzel a céllal jött létre – mindig is támogatta a fiatal zeneművészeket, a fesztivál programjában ezért is szerepel Giovanni Bertolazzi. A mindössze 24 éves, Veronában született muzsikus már több mint 40 díjat nyert nemzetközi versenyeken, a 2021-es Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen 2. díjat, valamint öt további különdíjat – ezek közt a Cziffra Fesztivál-különdíját – kapott. A kiemelkedő tehetségű muzsikustól november 21-én Debrecenben Liszt-darabokat és átiratokat hallhat a közönség.

A Kodály Filharmonikusok november 22-i In memoriam Kocsis Zoltán koncertjének szólistája Jean-Efflam Bavouzet-ról, Kocsis Zoltán egykori jó barátjáról ezt írta a Financial Times kritikusa: „Ha ő játszik, a zenehallgatáshoz Heuréka-élmény társul: igen, ez az, amit a zeneszerző gondolt! - kiáltasz fel.” A francia zongorista több szálon is kötődik Magyarországhoz. Túl azon, hogy barátság és kollegiális kapcsolat fűzte Kocsis Zoltánhoz, Bavouzet-t úgy tartja számon a szakma, mint az idős Solti György utolsó jelentős felfedezését. A zongoraművész egy mesterkurzust is tart a fesztivál keretében. A hangverseny második részében a Kodály Filharmonikusok Mahler ritkán játszott, híresen nehéz IX. szimfóniáját hallhatják a Kodály Filharmonikusok előadásában, az estet Kollár Imre, a zenekar vezető karmestere dirigálja.

Az eseményeket november 23-án Hauser Adrienne és a Keller Quartet estje zárja. Hauser Adrienne zongoratanulmányait 4 és fél éves korában kezdte. 7 évesen felvették a Zeneakadémia különleges tehetségeket gondozó osztályába, 1981-ben a Zongora Tanszakra, ahol Kocsis Zoltán, Rados Ferenc, és Kurtág György tanítványa volt. A Keller Quartetet 1987-ben Keller András alapította, s már a megalakulás után jelentős nemzetközi sikereket arattak, bejárták a világ legjelentősebb koncerttermeit, fesztiváljait. Pályájuk kiemelkedő eseménye volt a Solti György felkérése Bartók Béla halálának 50. évfordulóján a londoni Barbican-ban adott ünnepi hangverseny, valamint Diana hercegnő meghívása. A debreceni közönség a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében hallhatja játszani Keller Andrást (hegedű, karmester), Környei Zsófiát (hegedű), Szűcs Mátét (brácsa), Kokas Dórát (cselló), valamint Hauser Adrienne zongoraművészt.

Jegyvásárlás: kodalyfilharmonia.jegy.hu

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.