System message

Megkezdi évadát a Kodály Kórus Debrecen

Megkezdi évadát a Kodály Kórus Debrecen

Évszázadok óta foglalkozik az emberiség a kimondott szó erejével, valamint a zene hétköznapokon túlmutató szerepével. Míg beszédünk közben az általunk formált szavakkal a gondolatainkat próbáljuk kifejezni, addig a zene révén a szavak mögött rejtező érzelmekre és összefüggésekre irányítjuk rá a figyelmet.

Varázslatot és szépséget ígér a közönségnek a debreceni kórus

Fotó: Derencsényi István

Két olyan műfaj találkozását hozza el a Kodály Kórus a közönségnek október 15-én, melyek együttes erővel repítenek bennünket a vágyak, az ösztönök és a szertartások világába. Oda, ahol az érzelmek rendkívül színes skáláján mozogva egyszerre találkozhatunk a lelki nyitottság, a belső vívódások, a megnyugvás, a humor, a szerelem és a hit különböző megnyilvánulásaival. Mint ígérik: „idegenvezetőink régi korok és napjaink költői, zeneszerzői lesznek”.

A Versek varázsa, szavak szépsége című kezdődőhangversenyt Kocsis-Holper Zoltán, a kórus új karnagya vezényli – a vele készült interjút ide kattintva olvashatják a Dehir.hu-n. További részleteket, valamint információt a jegy- és bérletvásárlásról itt találnak!

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.