Rendszerüzenet

Örömmel vezetem új zenei világokba a debreceni közönséget

Örömmel vezetem új zenei világokba a debreceni közönséget

Bár szűkebb pátriád ehhez a vidékhez köt, 17 éves korod óta Budapesten élsz, hisz ekkor vettek fel a Zeneakadémiára. Hogyan kezdődött zenei pályafutásod?      

Nyíregyházán születtem, a szüleim általános iskolai énektanárok voltak. De a nagyobb családunkban mindenki muzsikált. Egyik nagypapám hegedült, két nagybátyám dzsesszzongorista volt (azaz rendes állásuk mellett esténként kocsmákban játszottak), szinte mindenki kötődött a zenéhez. Én háromévesen kezdtem zongorázni, hétévesen már zeneiskolai koncerteken léptem fel. Ennek ellenére teljesen normális gyerekkorom volt – nem voltam olyan módon elvarázsolva a zenétől, hogy csak az érdekeljen. Fociztam, kóboroltam a barátaimmal. Ez jó, mert úgy érzem, nem mulasztottam el semmit a gyerekkoromból. A zenét tekintve 13 évesen azonban már annyi mindenen túl voltam (komoly darabokat játszottam, a színpadon otthon voltam), hogy már nem akartam többé zongorázni, hanem inkább csak gitározni, focizni és a beatzenekarommal foglalkozni. A szüleim hagyták is ezt egészen a középiskoláig. Aztán beírattak a debreceni konzervatóriumba. Ide harsona szakra vettek fel. (Otthon, az iskolában volt egy fúvószenekar, amiben a barátaim játszottak, ott próbáltam ki a tenorkürtöt, amelyen való játék idáig vezetett.) Második évben ehhez mégiscsak hozzájött a zongora, majd a zeneszerzés tanszak. A harmadik évben volt egy szakfelügyelet a Zeneakadémia egy professzorával, aki át is irányított a főiskolára, ahová zongora, karmester és harsona szakra is felvettek. Végül az utóbbi kettőből diplomáztam.

A külföldi művészeti tevékenység mindig nagy szerepet játszott életedben.

22 évesen, már mint az Operaház korrepetitora és vezénylő karmestere ismerkedtem meg Jurij Szimonovval, aki akkoriban Moszkva első számú karmestere volt: a Bolsoj  főzeneigazgatója és tanított a Csajkovszkij Konzervatóriumban. Ő az Operaházban figyelte, hogy mit tudok, s mivel a vezénylés-technikában jócskán voltak hiányosságaim, felajánlotta, hogy foglalkozik velem. Akkoriban viszonylag egyszerű volt Moszkvába utazni, így sok időt töltöttem ott, ahol alaposan rendbe tette a fejemben, hogy mi a feladata a karmesternek, és milyen eszközökkel tudja szakmai céljait elérni. A mai napig, ha valamilyen kérdéses helyzetbe kerülök, az ő tanácsaira visszaemlékezve nagy biztonsággal tudom, hogy hogyan tudom megoldani. De felvértezett az életre is. A mesteremnek, mentoromnak tartom, aki nem csak szakmai, hanem fontos emberi dolgokra is megtanított. Másik nagyon fontos külföldi helyszín és ember az életemben London és Doráti Antal. A Ferencsik János-emlékdíjat nyertem el tőle, ami két hónapos tartózkodást jelentett a brit fővárosban, betekintést nyerve a Royal Philharmonic Orchestra  munkájába. Doráti inkább a mesélésre és beszélgetésre alapozta a munkáját a zenekarokkal.  Amit Jurij Szimonov a kézmozdulataival, ő a szavaival tudta elérni. Szinte nagypapai szeretettel vezetett be az ottani zenei életbe, nagyon sok jó kapcsolatot és élményt köszönhetek neki. Néhány éve ismételten többet vállalhatok külföldi munkákat. Kialakult egy inspiráló szakmai kapcsolatom India egyik legnagyobb zeneszerzőjével, a Kodály Filharmonikusokkal pedig megint Kínába utazunk turnézni ez évad december-januárjában.

Karmesteri tevékenységed mellett hangszeres zenészként is színpadra lépsz.

A kívülállók sokszor azt gondolják, hogy a karmesterkedés a zenei pálya csúcsa – ez valamennyire igaz is – de a „hangszeres oldalról való muzsikálás” nekem legalább olyan fontos és talán nagyobb örömet ad. Leülni egy hangszer mellé és együttműködni másokkal – például egy kamaraegyüttesben – komoly passzió nekem. A zongorázás sok egyéb lehetőséget is biztosított. Például az első zeneakadémiai harsonaórámon nem volt a tanszakhoz beosztott zongorakísérő. Akkor fölajánlottam, hogy zongorázom szívesen. Ezután főiskolai éveim alatt 6-8 éven keresztül zongorakísérőként dolgoztam a rézfúvós tanszakon. Diplomázás után pedig 35 éven keresztül tanítottam zenekari gyakorlatot a fúvós tanszakon. 

Nagyon fiatalon megkaptad egy profi zenekar vezetésének lehetőségét.

Operaházi működésem első évének végén már vezényelhettem: Mozart Szöktetés a szerájból művét. 5 évig dolgoztam az Operában, majd még mindig csak 27 évesen kaptam lehetőséget, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezetője legyek. A zenekar már ismert, mert elődöm, Mura Péter mellett már segédkarmesterként működtem. Nem gondoltam, hogy évtizedekig maradok velük. Eleinte nagyon idegen volt a főnöki feladat. Számomra addig új helyzetek kellett megtanulnom, döntéseket hozni, megoldást találni. De nagyon sok segítséget kaptam a zenekartól, akik tolerálták azt a furcsa konfigurációt, hogy én voltam az egyik legfiatalabb tag a zenekarban. Csodálatos éveket töltöttem ott. Úttörők voltunk például a „könnyebb” zenei világok irányába való nyitásban is. 

2014-től vagy a Kodály Filharmonikusok vezető karmestere.

Harminc év együttműködés után köszöntem el a Miskolci Szimfonikus Zenekartól. Ezután hívott Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia igazgatója vezető karmesternek Debrecenbe, aminek nagy örömmel tettem, teszek eleget. Évadonként hozzávetőleg tíz hangversenyen vezényelem a Kodály Filharmonikusokat, így a munkakapcsolatunk nem válik rutinszerűvé, de mindig otthonos légkör fogad, és ünnepként élhetem meg ezeket az alkalmakat.

Az ősz végi, téli időszakban három koncertet is vezényelsz Debrecenben.

November 27-én, a Fagott légyott koncert központjában Csajkovszkij V. szimfóniája áll. Debrecenben (más zenekarokkal ellentétben) ez nem egy agyonjátszott mű. Bár az utóbbin sem lehet csodálkozni, hiszen a romantikus zeneirodalom egyik legreprezentatívabb alkotása. Én már sokszor dirigáltam – először húszévesen – és nagyon örülök most is a lehetőségnek, hiszen kifogyhatatlan energiabombaként él a szakmai tudatomban. A hangverseny szólistája Lakatos György fagottos lesz, aki zenekari művészként, kamarazenészként és szólistaként is gondozza pályáját. A személyisége is magával ragadó, nagyon látványosak szereplései, mondhatni igazi „showman”.

December 4-én, A teljesség felé hangversenyen eljátszuk Mozart fúvós hangszerekre írt Sinfonia Concertantéjét, ahol a Kodály Filharmonikusok négy tagja lesz a szólista. Mindenképpen nagy kaland, és nagyon jó dolog a közönségnek is látni, amikor a jól ismert zenekar tagjai közül felállnak a legtehetségesebb zenészek szólót játszani. A műsor második felében César Franck d-moll szimfóniája szerepel, ami nekem egy nagyon fontos mű, többek közt azért, mert ebből vizsgáztam először a Zeneakadémián. Azóta tart nálam a szerelem ezzel a furcsa darabbal, amely Franck egyetlen szimfóniája. Elvarázsolt, különleges tónusa van, még a romantikán belül is. Bátran ajánlom mindenkinek a meghallgatását, s örömmel vezetem a be kézen fogva a közönséget a világába – nagyon hiszek különleges szépségében.

Február 19-én, a Világok arca koncerten két nagyon finom darabot játsszunk el. Maurice Ravel és a kortárs Kovács Zoltán alkotása is egy-egy gyönyörűség. Egyikük sem a bevált zenei utakon közlekedik, hanem sajátos zenei világukba engednek betekintést. Ravelt nem kell különösképpen bemutatni, világhírű francia szerző, a Bolerót mindenki ismeri. Kovács Zoltán hozzám a világ zenei életében az egyik legközelebb álló zeneszerző. Minden darabja óriási élmény számomra, és biztos vagyok abban, hogy a közönség is nagyon fogja szeretni a koncerten felhangzó Adagietto-t. A hangverseny második felében Wagner Walkürjének első felvonását játsszunk, amely egy koncerten kerek egészként adható elő. Bízom benne, hogy a debreceni közönség nyitott füllel és szívvel ül be erre az alkalomra. Mert Wagnert nem könnyű hallgatni. Van, hogy megállni látszanak az események, majd a következő pillanatban a hallgatót a székével együtt repíti a zene hihetetlen magasságaiba.   

KJE

További híreink

Interjú Kovács Lászlóval, a Kodály Filharmonikusok vezető karmesterével.

A 2018-ban először jelentkező rendezvény programjai szeptember 29-én Debrecenben kezdődnek, majd október 2-ától Budapesten folytatódnak.

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.