Rendszerüzenet

2017. november 7.

2017. november 7.

A Kodály Filharmónia Debrecen új közönségtalálkozó sorozatot indít Café Kodály néven: zeneszerzők, művészek, valamint a klasszikus zene területén működő szakértők lesznek beszélgetőpartnereink bérletes koncertjeink előtt. Új programunk első alkalmán Orbán György Kossuth- és Erkel Ferenc–díjas zeneszerző lesz vendégünk. A beszélgetésen Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója és művészeti vezetője, valamint Szabó Sipos Máté, a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya is részt vesz. A Gróf Miklós által vezetett közönségtalálkozó után 18.30 órától a Kodály-emlékév apropóján, ünnepélyes keretek között Komolay Szabolcs alpolgármester adja át a földszinti körfolyosón elhelyezett Kodály-emléktáblát, valamint a Kodály Filharmónia Debrecen művészeinek és dolgozóinak fotófalát. 

Az est zárásaként, a Debreceni Őszi Fesztivál keretein belül 19.30 órától veszi kezdetét Lux Aeterna című hangversenyünk a Kölcsey Központ Nagytermében.

A hangversenyen Mozart: Vesperae solennes de confessore (K.339) c. oratorikus műve csendül fel elsőként. Az öt zsoltárt és Magnificatot megzenésítő, ragyogó templomi opuszban megfigyelhető szinte valamennyi későbarokk ausztriai stílusirányzat. Ezek elvegyülve Mozart alapvető, opera iránti érdeklődésével, felettébb izgalmas művet eredményeznek. 

A koncert második felében a hatalmas sikerű – 2004-ben Debrecen város felkérésére született és bemutatott mű – előadását élheti át újra a közönség. Ritkán fordul elő, hogy újonnan komponált requiemet állva ünnepeljen a közönség, holott ez történt anno, Orbán György darabjának bemutatóján.

 


Orbán György, zeneszerző

 

Az est szólistái Fodor Gabriella, Bódi Marianna, Schöck Atala és Haja Zsolt. Közreműködnek a Kodály Filharmonikusok- és a Kodály Kórus Debrecen. Vezényel: Szabó Sipos Máté.


Szabó Sipos Máté, karnagy

 

Jegyár: 2500 Ft; 1800 Ft

Jegyek kaphatók a debreceni Tourinform Irodában, a Kölcsey Központ jegypénztárában, az Intericket jegyértékesítési pontokon és a www. jegy.hu oldalán ITT.

 

További híreink

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

KLASSZ TAVASZ bérlet 2024

Frissüljön fel komolyzenével!

A(z) Kodály Filharmonikusok Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.